A Figarót idén öt alkalomra az Erkelbe helyezték át és csak egyszer lesz az Operaházban (febr. 28.). Ez néhány változást jelent mindössze, nincs járás a nézőtéren keresztül, de ez nem okoz hiányérzetet.
Ha jól számolom, nekem ezt volt a 43. Figaróm, és a 20+. , amelyiket éppen Galgóczy Judit rendezésében néztem. Ilyenkor derül ki, hogy a koncepción kívül sok múlik azon is, hogy egy sorozat hányadik estéjéről van szó (ez most a legelső volt, így néhány újonnan beállónak főpróbaként működött nyilván), másrészt a konkrét szereposztáson is, hiszen minden esetben megváltoznak az erővonalak. Milyen benyomásaim alakultak ki ezen a február 12-i estén?
Miután ez az a darab és rendezés, amelyikről a legtöbbet írtam, most valóban összekapom magam és mindössze egy kétoldalas szöveg következik.
Kellemes, szórakoztató előadás volt, amelyben jó énekesek jó formában mutatkoztak meg, a régi motorosok és az új beállók egyaránt. Miután az utóbbi időben kétszer is néztem Hábetler András áthangszerelt, új szöveggel ellátott a mába helyezett rendezését (Győrben és Kaposvárott, nemsokára 22-én lesz Szolnokon is), ennek az előadásnak néhány pontján óhatatlanul is visszaidéződött az, hiszen a címszereplő, Palerdi András az ősszel még a másikban is volt Figaro, Megyesi Zoltán pedig mindkét előadás Basiliója. A két rendezés persze elvileg ugyanarról szól, a valóságban pedig az a rendkívül nagy különbség, hogy Hábetler András zenés színházat csinált, ráadásul kiélezve a darabban felvetett párkapcsolati problémákra, azzal a szándékkal, hogy a néző a zene élvezete mellett ezekkel is kezdjen valamit. Ezen az estén ezek a problémák nem hatottak nyugtalanítóan, nem éreztem azt, mint a Figaro 2.0 után mindig, hogy legalább két napig nem akarok más színházat látni.
Ha egészen őszinte vagyok akkor ezen a pénteken nem is hiányzott egy igazán megrázó előadás, tekintve, hogy a csütörtöki Napraforgó így is roppant erősen hatott rám, és még nem múlt el az utóhatása (még most vasárnap is tart). Voltaképp örültem, hogy így egy „lájtosabb” Figaro-élményem van, amelyet élvezni tudtam így is, ha nem is jött át belőle „a változtasd meg éltedet” szándék.
Az utóbbi időben nem, de korábban többször is láttam Váradi Zitát Susanna szerepében, akinek ez a színpadi alak a kisujjában van, ahogy ezt mondják – valószínűleg őt nemigen viselhette volna meg az sem, ha még kevesebb próbával kell felújítania. A bejáratottság, az, hogy egészen otthon vannak a szerepben látszott Palerdi András Figaróján is, aki alapvetően derűs egyéniségű és kiegyensúlyozott figurát hoz. A gróf udvarol a menyasszonyának, de ez csak kismértékben tudja lelki egyensúlyából kizökkenteni, és neki van igaza, ez után a bolond nap után az élete a szokásos kerékvágásban fog folytatódni. Balatoni Éva Marcellinaként a korábbi alakítását hozta most is, megint elgondolkodtatott, hogy miért is ennyire bizonytalan az esküvői jelenetben, nyilván nem lát rendesen, ez tűnt a legjobb magyarázatnak. Kár, hogy nem énekelhette el az áriáját most sem. Ha – amint hírlik – egy későbbi évadban lesz egy új Figaro-rendezés, jó lenne, ha nem a két kihúzott árián spórolnának, ha ennyit kibírnak a nézők, akkor az egy Marcellina és egy Basilio áriát is örömmel fogják nézni. Basilio most Megyesi Zoltán, aki az intrikus zenemestert raccsolva beszélteti, ezzel is megkülönböztetve a modern verzióban megmutatott másik Basiliójától. Mindkét fickó ritka rosszindulatú és kárörvendő lett és mindkettőt nagyon lehet élvezni. Én a korábbi években nagyon szerettem ebben a szerepében Kiss Pétert is, aki most Don Curzióként tűnik fel. A kisebb szerepben is meg tudja magát villantani, de neki is jót tenne, ha a későbbiekben, amikor operakaland előadás lesz a Figaro 2.0-ból és több szereposztásban fog menni, bekerülhetne az énekmester és a jegyző kettős szerepében abba is. Gábor Gézát Bartolóként valószínűleg tíznél többször láttam és most is lehet élvezni az apró kis játékait, nemcsak a nagy áriát, amelyben basszusa igazán jól érvényesül. (Nemrég volt és lesz is még áprilisban a Leánder és Lensziromban, Bölömbér kerálként vissza lehet rá emlékezni.) Kiss András a kertész kulcsfontosságú szerepében néhány mondatban is érzékelteti, hogy benne egy Figaro készülődik. Nekem van is egy vízióm milyen típusú lenne ez a Figaro, az énekesnek a hangja is és a habitusa is rendelkezésre áll, ráadásul a szerephez szükséges derű is árad belőle. (Jelenleg hosszabban is nézhető A tenorban és a Bohémélet új 2.0-ás verziójában is lesz a jövő péntektől.) Zavaros Eszter az egyetlen Barbarina az utóbbi évek minden Figarójában. Remekül énekli a tű-áriát, rendkívül bájos jelenség és most külön szerencséje volt, mert megkapta a lehető legférfiasabb apródot, akit valaha láttam. Kálnay Zsófia már a tavalyi májusi Figaróban is meglehetősen emlékeztetett egy férfira, de most még tovább alakult a mozgása, még hitelesebb. Ráadásul az alakítása az este egyik igazi fénypontja, a közönség is roppantul értékeli azt a dinamizmust, amellyel érzékelteti, hogy ő valóban csak szerelemmel álmodik, és minden nőnek teljes erőbedobással udvarol. Nem marad hatástalan, Susannára sem, de még inkább a Pasztircsák Polina által játszott érzékeny, kifinomult, kissé melankolikus Grófnéra, aki szabályosan beleszeret, elcsábul és ezek után sokkal kevésbé tudjuk komolyan venni utóbbi siránkozását a férje hűtlensége miatt. Igen, ott van a Figaro harmadik része, amelyben törvénytelen gyereke lesz az apródtól. Ha Kálnay Zsófia az apród, akkor ez a felfogás egészen valószínű is. Pasztricsák Polina debütált a szerepben, már ezen az első alkalommal egészen kiváló, de feltehetően ma este (febr. 14-én 18h) és 20-án még sokkal jobb is lehet.
Hasonlóan összetett, nagyon kidolgozott és a darab vígjátéki vonalát erősítő alakítás Orendt Gyuláé, aki Grófként szintén debütál. Kellően értelmezi a mondatait, oka van alkalmi indulatkitöréseinek is és az egész szerepformálása megint emlékeztet arra az első Orendt Gyula élményemre, amelyet a Kiscelli romtemplomban éltem át, amikor Gianni Schicchit játszott. Kétségtelenül roppant erős a komikusi vénája. Most összesen hat estéje lesz, érdekelni fog, miként mélyül el az alakítása, amikor már a második szereposztással fog együtt játszani. Ezen az estén nekem még nem volt kellően súlyos, de az is lehet, hogy nem is akart több drámaiságot belevinni a szerepébe, amely ebben a formában is élményszerű volt.
A zenekart ezúttal Madaras Gergely vezényelte, kaptak eleget az előadás végén az énekesek által a nézők közé szórt virágokból – megérdemelték.
